Gyász Karácsonykor – hogyan lehet meghitt az emlékezés?

      Közeledik a Karácsony, a szeretet és a családok ünnepe. De mégis hogyan lehet Karácsony idején gyászolni? Van-e olyan, hogy jól vagy rosszul gyászolni? Milyen érzések, gondolatok lehetnek ilyenkor a gyászolóban? Sokan talán nem is igazán tudnak mit kezdeni az idei Karácsonnyal és legszívesebben kitörölnék az idei ünnepet a naptárból. De mégis ott lehet sokakban az az érzés, hogy ott van a család, a gyerekek, a szokások, és persze a vágy, hogy mégis jó lenne díszben látni a fát, és együtt lenni még akkor is, ha gyászolunk. Veszteségek, amikre talán próbálunk valahogy felkészülni, és veszteségek, amikre valójában nem lehet előre felkészülni. De akkor mégis hogyan lehet a gyászban megélni a Karácsonyt?

     Gyász és veszteségeink esetén az ünnepek újra feltépik az addig talán kicsit már begyógyult sebeinket és most minden újra elkezd fájni, még jobban, mint eddig. Már sokan előre is félnek attól, hogy vajon milyen emlékeket fog majd előhozni a szenteste megkonduló harangja, a karácsonyfa mellett felcsendülő mennyből az angyal sorai. Eszünkbe jutnak az elvesztett szerettünkkel még közösen eltöltött pillanataink, az együtt nevetés öröme és a korábbi ünnepek boldog órái. Amikor még együtt készültünk a Karácsonyra, amikor még közösen vártuk a nagyszülőket, szülőket és a testéveinket, vagy amikor még a párunk is mellettünk volt, és még a gyerek is itt játszott velünk. Emlékek, amik a pillanat töredéke alatt az emlékezés albumába írták át magukat. Emlékek, amik mindig is útitársaink maradnak földi utunk során és lelki szemüvegünkön keresztül újra láthatóvá teszik számunkra elvesztett szeretteinket. Emlékek, amiket senki sem tud tőlünk sosem elvenni és az idő vasfoga sem tud megcsorbítani.

     Szeretteink hiánya örökké velünk marad. Lehet, hogy fizikailag ők már elköltöztek tőlünk egy távoli világba, de az, amit tőlük kaptunk az a szívünk és az énünk része. Hiszen ők itt vannak velünk egy-egy mozdulatunkban, pillantásunkban, gesztusunkban és a tulajdonságainkban. Általuk és velük együtt váltunk azokká, akik most vagyunk. Fontos, hogy valahogyan próbáljuk megtalálni magunkban mindazt, amit tőlük kaptunk a közösen együtt eltöltött időnk során és amik ők bennünk.

     És mi mit tudunk tenni még, akik itt maradnak? Talán legelőször azt, hogy megengedjük magunknak, hogy megéljük a gyászunkat és átbeszéljük, kibeszéljük magunkból mindazokat az érzéseket, amiket a veszteség előhoz belőlünk. Majd pedig ahogy haladunk előbbre a gyász folyamatban, egyre inkább a szépre emlékezve újra megpróbálunk megtanulni élni és teret és lehetőséget adunk az életnek. Megtanulunk együtt élni a veszteség okozta hiánnyal, de mégsem teljesen nélkülük, hanem egyre inkább úgy, hogy életünk méltó lehessen az ő emlékükhöz. Én hiszek abban, hogy ők fentről vigyáznak ránk, látják a lépteinket és olykor egyengetik az útunkat.

Úgy érzem, hogy a fájdalom és a veszteség ellenére a közelgő Karácsony ünnepe méltó alkalom lehet az EMLÉKEZÉSRE. Lehetőség a gyászolók számára a lecsendesedésre, a szép pillanatokra és a közös élményekre való visszaemlékezésre.

    De hogyan is emlékezhetünk? Mit tehetünk Karácsonykor, ha gyász közben ér bennünket az ünnep?
Az emlékezésre nincsenek varázsszavak és igazi útmutató. Ha valaki úgy dönt, hogy náluk elmarad az idei Karácsony, az éppen olyan elfogadható, mint az, ha valaki úgy dönt, hogy szeretné megtartani, mert a többiek szeretnének ünnepelni, és úgy gondolja, hogy legalább addig is csinál valamit, valami mást.

    A legfontosabb talán az, hogy ki tudjuk és ki is lehessen otthon nyugodt szívvel és békében mondani, hogy: Normális, hogyha elsírjuk magunkat, normális, hogyha szomorúak leszünk egyik pillanatról a másikra, és az is teljesen normális, ha mégis tudunk nevetni pár perccel később. Hiszen mindenki máshogy gyászol, a gyász teljesen egyedi. Nincs olyan, hogy valaki jól, vagy rosszul gyászoljon.

    Összegyűjtöttem pár gondolatot, amik hátha kapaszkodók lehetnek és segíthetik a karácsonyi emlékezést és amik mentén el tud indulni egy jó beszélgetés, közös gondolkozás az ünnepi időszakban.

• Megfőzhetjük elvesztett szerettünk kedvenc ételét az ünnepi menü egyik fogásaként
• Megteríthetünk számára is az asztalnál
• Előkereshetünk közös családi képeket is, amiken ő is rajta van és azok mentén is elkezdhetjük a történetek elmesélését
• Feltehetjük a kedvenc zenéjét vagy megnézhetünk közös családi videókat
• Tarthatunk pár perces csöndet az ebéd előtt a tiszteletére
• Gyújthatunk egy gyertyát az asztalnál
• Készíthetünk neki egy kis ajándékot, – vagy akár írhatunk is egy levelet– amit elviszünk a temetőbe
• Vehetünk pár lufit, amire üzeneteket írunk, vagy a gyerekek rajzolnak rá és azokat felengedhetjük az égbe
• Elmehetünk közösen a családdal kirándulni és felkereshetjük a közös kedvenc kirándulóhelyeket, ahol korábban esetleg együtt is megfordultunk

A legfontosabb, amit tehetünk az ünnepi időszakban, hogy próbálunk nem úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Fontos, hogy az emlékezés adta meghittség egyfajta lehetőség is lehessen az érzelmek megélésére és a hiány kifejezésére is. Ugyanakkor lehet, hogy van olyan családtag mellettünk, aki még tagadásban van és talán egyáltalán nem akar még beszélni a történtekről. Tartsuk tiszteletben az ő kérését is, és engedjük meg neki, hogy esetleg elvonulhasson, vagy a jelenlétében ne beszélgessünk még ezekről a témákról. Fontos, hogy próbáljunk meg megértők lenni önmagunkkal és másokkal is körülöttünk.

Próbáljunk meg kicsit pihenni és időt tölteni a szabad levegőn is, sétáljunk, ha van rá lehetőségünk és fizikailag is meg tudjuk engedni magunknak. Beszélgessünk már az ünnepeket előtt is egy kicsit a családban arról is, hogy ki hogyan képzeli el az idei Karácsonyt, ki mit tenne, és mire vágyik. Ne a konfliktusokról, hanem a megérkezésről és az emlékekről próbáljon szólni az ünnep. Próbáljunk meg megkapaszkodni és erőt meríteni a szeretetből.

Juhász Gyula: Consolatio
Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.

Kívánom mindenkinek, hogy az idei Karácsony szeretetben, emlékezős pillanatokban, egészségben és békességben teljen.

Nagy Zsolt

Mentálhigiénés Szakember, Gyászkísérő, Gyászcsoport Vezető, Képzésben Lévő Pár- És Családterapeuta